I. Öröklés

A Polgári Törvénykönyvünk értelmében örökölni végintézkedés alapján vagy törvény szerint lehet. Ha az örökhagyó után végintézkedés maradt, az öröklés rendjét ez határozza meg. Ha azonban az örökhagyó a végintézkedés szabadságával nem élt, vagy a végintézkedés a hagyaték egészére nem terjed ki, kiegészítő jelleggel a törvényes öröklés szabályai érvényesülnek. 

Ha tehát az örökhagyó után végintézkedés nem maradt, akkor a Polgári Törvénykönyv által meghatározott törvényes öröklési rend érvényesül.

Törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke. Több gyermek fejenként egyenlő részben örököl.

Ha nincs gyermek, akkor alapvetően a házastárs és a szülők örökölnek. A házastárs örökli az örökhagyóval közösen használt lakást és az abban található berendezési és felszerelési tárgyakat, a többi vagyonon pedig a házastárs és az örökhagyó szülei osztoznak fele-fele arányban.

Ha leszármazó és szülő nincs, vagy nem örökölhet, az örökhagyó házastársa egyedül örököl.

Nem örökölhet az örökhagyó házastársa, ha az öröklés megnyílásakor (az örökhagyó halálakor) a házastársak között életközösség nem állott fenn, és az eset körülményeiből nyilvánvaló, hogy az életközösség visszaállítására nem volt kilátás. Az örökhagyó házastársának az öröklésből való kiesésére az hivatkozhat, aki a kiesés folytán maga örökölne, vagy a végintézkedéssel reá rótt kötelezettségtől vagy más tehertől mentesülne.

Fontos, hogy a Polgári Törvénykönyv szerint az örökhagyó élettársa nem törvényes örökös, így az élettárs csak végrendelet alapján örökölhet.

Ha leszármazó és házastárs nincs, vagy nem örökölhet, az örökhagyó szülői örökölnek fejenként egyenlő részben. Az öröklésből kiesett szülő helyén ennek leszármazói örökölnek olyan módon, mint a gyermek helyén annak leszármazói. Ha a kiesett szülőnek leszármazója nincs, vagy nem örökölhet, egyedül a másik szülő vagy annak leszármazói örökölnek.

Ha leszármazó, házastárs, szülő és szülőtől leszármazó nincs, vagy nem örökölhet, törvényes örökösök egyenlő részekben az örökhagyó nagyszülői illetve leszármazóik.

Ha nagyszülő és nagyszülőtől leszármazó nincs, vagy nem örökölhet, törvényes örökösök fejenként egyenlő részekben az örökhagyó dédszülői illetve leszármazóik.

Ha dédszülő és dédszülőtől leszármazó nincs, vagy nem örökölhet, törvényes örökösök fejenként egyenlő részekben az örökhagyó távolabbi felmenői.

Ha az örökhagyó után leszármazó nem maradt, a hagyatékban külön kell választani az ági vagyont. Az ági vagyon mindaz, ami az örökhagyóra valamelyik felmenőjéről öröklés vagy ajándékozás útján hárult. Ági öröklésnek van helye testvértől vagy a testvér leszármazójától örökölt vagy ajándékba kapott vagyontárgyra is, ha a vagyontárgyat a testvér vagy a testvér leszármazója az örökhagyóval közös felmenőjétől örökölte vagy ajándékba kapta.

Ha sem házastárs vagy élettárs, sem rokonok nincsenek, a törvényes örökös az állam.

A törvény megjelöli azokat az eseteket is, amelyek fennállása esetén akár végrendeleti, akár törvényes öröklés esetén az örökös nem részesülhet a hagyatékból. Ezek a kiesési okok. A törvényes örökös kiesése esetén a soron következő örökös lép a helyébe (pl.: kieső gyermek helyébe az ő gyermeke, vagyis az örökhagyó unokája).

Az öröklésből történő kiesési okok:

• aki az öröklésre érdemtelen,
• akit az örökhagyó az öröklésből – végintézkedésében – kizárt vagy kitagadott,
• aki törvényes öröklésre jogosult, de az örökhagyóval kötött írásbeli szerződésben – egészben vagy részben – lemondott az öröklésről
• aki az örökséget visszautasította.

A hagyatéki eljárás szempontjából az első teendő, hogy a jegyzőnek bejelentjük, hogy elhunyt a hozzátartozónk. A hagyatéki eljárás során a jegyző feladata a leltár felvételéhez szükséges adatok, továbbá az ezekkel kapcsolatos nyilatkozatok beszerzése, a tényállás tisztázása. A jegyző a hozzá becsatolt iratok alapján és a felek meghallgatása után elkészíti a hagyatéki leltárt.

A jegyző tehát az, aki elvégzi a hagyatéki leltár elkészítését, amit eljuttat a közjegyzőnek. A közjegyző pedig ezt követően előkészíti a hagyatéki tárgyalást – amennyiben a tényállás tisztázásához minden szükséges adat a rendelkezésére áll.

A hagyaték megállapítása és az örökösök részére történő átadása már a közjegyző hatásköre.

A hagyatéki eljárás lefolytatására az a közjegyző illetékes, akinek a székhelyén az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye, lakóhely hiányában az utolsó belföldi tartózkodási helye volt, ezek hiányában, akinek a székhelyén az örökhagyó belföldi elhalálozásának helye található, ezek hiányában a hagyatéki vagyon fekvésének helye szerinti, vagy bármelyik hiánya esetén a Magyar Országos Közjegyzői Kamara – az öröklésben érdekelt hozzá benyújtott kérelme alapján történő – kijelölése szerinti közjegyző az illetékes. A felsoroltak egymást követő és kizáró sorrendben állnak fenn.

A hagyatéki eljárás célja, hogy az ember halálával bekövetkező hagyatékátszállást tanúsítsa. A hagyatéki eljárást a közjegyző vezeti le, akinek egyik legfontosabb kötelezettsége az, hogy a hagyatéki eljárás érdekeltjeit tájékoztassa a hagyatéki eljárással kapcsolatos kötelezettségekről és jogokról.

A közjegyző a jegyző által elvégzett hagyatéki leltározást követően, a jegyző által megküldött hagyatéki leltár alapján kezdi meg a tárgyalás előkészítését. A közjegyző csak akkor tűzi ki a tárgyalást, ha a tényállás tisztázásához szükséges minden adat rendelkezésre áll. A tárgyalás előkészítése során általában a közjegyzőnek több szervet is meg kell keresnie, amely több hónapot is igénybe vehet. A hagyatéki eljárás időtartama ezért általában minimum fél év, de ez sok tényezőtől függ, adott esetben akár évekig is eltarthat.

A tárgyalás előkészítését követően kitűzheti a közjegyző a hagyatéki tárgyalást. A hagyatéki tárgyaláson vagy személyesen, vagy jogi képviselő útján lehet megjelenni. Célszerű a hagyatéki tárgyaláson jogi képviselővel részt venni. 

Ha a tárgyaláson az idézett szabályszerű idézés ellenére sem személyesen, sem képviselője útján nem jelenik meg, az a tárgyalás megtartásának és a hagyaték átadásának vagy az eljárást befejező más végzés meghozatalának nem akadálya, a külföldön lakó örökös részére ez esetben a közjegyző a hagyatékátadó végzést hirdetményi úton kézbesíti.

Ha az idézettek személyes megjelenése akadályba ütközik, különösen az örököstárs, hozzátartozó (a fél egyeneságbeli rokona és annak házastársa, a fél házastársa és élettársa, az örökbefogadó-, mostoha és nevelőszülője, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermeke, a fél testvére és annak házastársa, a házastársának egyeneságbeli rokona és testvére) és ügyvéd láthat el a hagyatéki eljárásban képviseletet. A szembenálló, egymással jogügyletre lépni kívánó, vagy egymással ellentétesen érdekelt felek az eljárásban egymást nem képviselhetik, valamint az eljárásban az ilyen feleknek nem lehet ugyanaz a személy a képviselője.

II. Végrendelet

Az ember számára törvényben biztosított lehetőség, hogy vagyona sorsáról halála esetére rendelkezzék. Ezt a jogtételt hagyományos elnevezéssel végintézkedési szabadságnak nevezzük. Ez a rendelkezés nemcsak a végrendeletre, hanem a végintézkedések valamennyi formájára, így az öröklési szerződésre és a halál esetére szóló ajándékozásra is kiterjed.

A végrendelet elkészítése fontos és felelősségteljes döntés mindenki életében.

Az örökhagyó szabadon dönt arról, hogy halála esetére az egész vagyonáról vagy vagyona egy részéről, vagy meghatározott vagyontárgyáról rendelkezik, amint korlátozás nélkül dönt arról is, hogy kit kíván a halála esetére juttatásban részesíteni. Szabadon határozhatja meg a végintézkedés formáját is azzal a korlátozással, hogy a végintézkedés egyes formáira a törvényben megszabott rendelkezések megsértése a végintézkedés érvénytelenségének megállapítását vonhatja maga után.

A végintézkedési szabadság elvének legfontosabb következménye, hogy a végintézkedésen alapuló öröklés elsőbbséget élvez a törvényes öröklés rendjéhez képest.

A végrendelettel szemben támasztott követelményeket a Polgári Törvénykönyvünk határozza meg, e minimális követelmények meghatározására azért van szükség, mert ezeket a követelményeket a hagyatéki eljárásban a közjegyzőnek, az öröklési perben pedig a bírónak hivatalból is vizsgálnia kell. Következésképpen, ha az okirat nem minősül végrendeletnek, akkor nincs helye végrendeleti öröklésnek, még akkor sem, ha az érdekeltek annak érvénytelenségére vagy hatálytalanságára nem hivatkoznak.

A végrendeletet csak a törvényben meghatározott formák valamelyikében lehet megtenni. A végrendelet három fajtátát ismeri a Polgári Törvénykönyvünk:

1. közvégrendeletet [7:14. §],

2. írásbeli magánvégrendeletet [7:15-7:19. §§] és

3. szóbeli végrendeletet [7:20. §].

A leggyakoribb az írásbeli magánvégrendelet, amelynek szintén három formáját szabályozza a jog:

1. az örökhagyó által saját kezűleg írt (holográf) végrendeletet,

2. a más (pl. ügyvéd) által írt (allográf) végrendeletet és

3. a közjegyzőnél letett magánvégrendeletet.

A végrendelet megírásához alapvetően nincs szükség ügyvédi közreműködésre, azonban a tapasztalat azt mutatja, hogy az ügyvédi közreműködés nélkül készített végrendelet megírása során olyan hibákat ejtenek az örökhagyók, amelyek okán a végrendelet részben vagy egészben érvénytelenné válik.

Egy ügyvéd hozzáértése és tapasztalata tehát fontos tényező a végrendelet írásakor. Az ügyvéd megfelelő szakértelemmel rendelkezik, segítéségével, közreműködésével elkerülhetők a hibák, félreértések.

A végrendelet hibás, hiányos megfogalmazás, bizonyos előírt szabályok be nem tartása a végrendelet érvénytelenségéhez vezethet. Az ügyvéd tisztában van a jogi szabályozással és a végrendelet elkészítéséhez szükséges formai követelményekkel.

Az egyéni körülmények figyelembevétele kulcsfontosságú a végrendelet elkészítésekor. Az ügyvéd segítségével személyre szabott végrendelet készíthető, amely tükrözi az örökhagyó egyedi helyzetét és kívánságait.

A végrendelet ügyvédi ellenjegyzése esetén a végrendelet bekerül a Magyar Ügyvédi Kamara nyilvántartásába. A Magyar Ügyvédi Kamara létrehozta és működteti a Központi Végrendeleti Nyilvántartását (KVNY) az ügyvédi közreműködéssel készített magánvégrendeletek biztonságos őrzése céljából, valamint azért, hogy a végrendeletek léte és tartalma ismertté válhasson a közjegyzők és bíróságok előtt a hagyaték megnyílásakor.

A hagyatéki eljárás során az eljáró közjegyzőnek törvényi kötelezettsége ellenőrizni a Végrendeletek Országos Nyilvántartásában, hogy az örökhagyó végintézkedése vagy végintézkedésre utaló adat szerepel-e a nyilvántartásban.

A Magyar Ügyvédi Kamara a nyilvántartásba vett, megőrzésre zárt borítékban átadott végrendelet egy példányát megőrzi. A hagyatéki eljárásban eljáró közjegyző, vagy a hagyatékkal összefüggő polgári perben eljáró bíróság megkeresésére a Magyar Ügyvédi Kamara a végrendeleti nyilvántartás adatairól tájékoztatást ad, illetve az eljáró közjegyzőnek a végrendeletet - megkeresésre - átadja.

A végrendelkező az elhelyezéssel egyidejűleg hozzájárul ahhoz, hogy a Végrendeletek Országos Nyilvántartásáról (VONY) szóló 4/2009 (III.6.) IMR rendelet alapján a vezetett nyilvántartásban a végrendeletének adatai bekerüljenek, valamint a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) a nyilvántartáshoz szükséges személyes adatait a jogszabályok keretei között kezelje, nyilvántartsa. A benyújtással egyidejűleg végrendelkező személyenként 10.000,- Ft egyszeri nyilvántartási díjat kell fizetni a Magyar Ügyvédi Kamara részére.

A Magyar Ügyvédi Kamara bankszámlaszáma: 10900011-00000009-63810001 (UniCredit).

A végintézkedés nyilvántartásba történő letétbe helyezése, valamint a letétbe helyezés tényének VONY-ba való bejegyzése nem korlátozza az ügyfelet abban, hogy új végintézkedést tegyen, a bejegyzett végintézkedést módosítsa, visszavonja, megsemmisítse, vagy, hogy végintézkedését visszavegye a KVNY-ből.

A jog folyamatosan változik, az ügyvédek pedig mindig naprakészek az aktuális jogszabályokban és a változásokat illetően. Ügyvéd segítségével biztos lehet abban, hogy végrendelete minden formai és tartalmi követelménynek megfelel majd.

Az ügyvéd segítségével továbbá könnyedén kezelhetők a komplex, nagyobb vagyonok is. Abban az esetben, amikor több vagyontárgyat, ingatlant, vagy üzleti érdekeltséget kell felosztani a végrendeletben, az ügyvéd tapasztalata és szakértelme rendkívül hasznos lehet.

Az ügyvéd segítségére lehet szükség abban az esetben is, ha több házasságkötésre került sor, amelyből több gyermek született.

Összességében tehát az ügyvéd nagy segítség a végrendelet elkészítésekor. A szakértelmük és tapasztalatuk révén az ügyvédek segítenek minimalizálni a hibákat, személyre szabott végrendeleteket készíteni, illetve elkerülni a jogi problémákat. A végrendelet egy létfontosságú jogi dokumentum, amelynek elkészítéséhez javasoljuk az ügyvédi közreműködést. A végrendelet ügyvédi ellenjegyzése esetén a végrendelet bekerülhet a Magyar Ügyvédi Kamara nyilvántartásába, így elkerülhető az, hogy a végrendelet elvész, megsemmisül, vagy valaki által eltitkolásra kerül.

III. Tartási szerződés

Tartási szerződés alapján a tartásra kötelezett a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására, illetve gondozására, a tartásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tartásra kötelezett biztosítja a tartásra jogosult lakhatását, élelemmel és ruházattal való ellátását, gondozását, betegsége esetén az ápolását és gyógyíttatását, valamint halála esetén gondoskodik az illő eltemettetéséről. A tartásra jogosult személy cserébe pedig valamilyen vagyontárgy, jellemzően ingatlan tulajdonjogát ruházza át a tartásra kötelezettre.

A tartási szerződést írásba kell foglalni.

Az eltartó a tartásra kötelezett, míg az eltartott a tartásra jogosult. Az eltartott csak magánszemély, eltartó azonban gazdálkodó szervezet, cég is lehet. Mind tartásra kötelezettként, mind jogosultként több személy is köthet szerződést. Nincs akadálya annak, hogy olyan személy kössön eltartóként tartási szerződést, aki a másik felet egyébként törvény alapján eltartani köteles.

A bírói gyakorlat értelmében a tartási szerződés alapján a jogosultat összességében olyan ellátásban, illetve gondozásban kell részesíteni, amely mind szükségleteinek, mind körülményeinek megfelel.

A szerződésben mindenképp célszerű rögzíteni, hogy mit várnak el a másiktól a felek vagy mit tehetnek akkor, ha a szerződés megkötését követően valami nem úgy alakul, ahogy eltervezték. A szerződésben a feleknek minden lényeges kérdésben meg kell állapodniuk, például, hogy az eltartó hogyan biztosítja az eltartott lakhatását, élelemmel és ruházattal való ellátását, gondozását, betegsége esetén ápolását, esetleg illő eltemettetését. A tartási szerződés a jövőre nézve is köthető, amikor az eltartott még nem szorul tartásra.

A tartási szerződés lényeges jellemzője, hogy tartós és személyhez kötött. A jogosult a szolgáltatásokat csak személyesen veheti igénybe, és főszabályként azt csak a kötelezettől köteles elfogadni. A bírói gyakorlat csak szűk körben fogadja el a teljesítési segéd igénybevételével történő szolgáltatást (például az ápolás ellátásához harmadik személy igénybevételét). A személyhez kötöttség feltételezi a felek közötti bizalmi viszonyt, amelynek megrendülése a szerződés módosításához és megszüntetéséhez vezethet.

A tartási szerződés jellemzően a jogosult haláláig áll fenn.

A bírói gyakorlat értelmében nem ütközik jogszabályba, ha házastársak kötnek egymással tartási szerződést, függetlenül attól, hogy a házastársaknak egymással szemben törvényes eltartási kötelezettsége van. Érvényességi feltétele viszont az ilyen szerződésnek, hogy a házastárs a tartást különvagyona terhére vállalja és a tartási szolgáltatások meghaladják azt a mértéket, amelyre a családjogi szabályok alapján köteles.

Az ítélkezési gyakorlat jóerkölcsbe ütközőnek tekinti az olyan tartási szerződést, amelynek megkötésekor a tartást vállaló személy tudta vagy biztos alappal következtethetett arra, hogy vállalt kötelezettségét csak rövid ideig kell teljesítenie, mert az eltartott gyógyíthatatlan betegségben szenved és az eltartó tud arról vagy biztos alappal következtethet arra, hogy e betegség következtében közeli időpontban bekövetkezhet az eltartott halála.

Nem ütközik nyilvánvalóan a jóerkölcsbe viszont az a szerződés a bírói gyakorlat szerint, amelyet az eltartó az eltartott gyógyíthatatlan betegségének tudatában, de kifejezetten az eltartott kívánságára köt meg, annak gondozásának és ápolásának teljes terhét vállalva.

Nem tekintette továbbá a bíróság nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközőnek azt a tartási szerződést sem, amelyet a szülő több gyermeke közül azokkal kötött meg, akik képesek és hajlandók voltak részére gyógyíthatatlan betegségében a törvényes tartást meghaladó, kívánságának megfelelő szolgáltatásokat nyújtani.

Ha a szerződés megkötése után a felek között a viszony megromlik vagy bármilyen körülményváltozás előáll, ami miatt az eltartó már nem tudja teljesíteni, illetve az eltartott már nem tudja elfogadni a tartási szolgáltatást, akkor bírósághoz fordulhat az, aki a kialakult helyzetet sérelmesnek tartja. Ilyen esetben egyrészt a szolgáltatások körének megváltoztatásával módosítani lehet a jogviszonyt vagy sor kerülhet a megszüntetésre is. Megszüntetés esetén a feleknek el kell számolnia egymással. Ez azt jelenti, hogy az eltartott visszakaphatja az ingatlant, amit átruházott, cserében meg kell térítenie a kapott tartás ellenértékét.

Ha a tartásért cserébe ingatlant ajánl fel az eltartott, az ingatlanügyi hatóság az eltartót az ingatlan-nyilvántartásba tulajdonosként bejegyzi, ekkor megtörténik a tulajdonjog átszállása is. Az eltartott javára tartási jog jegyezhető be, ami a tulajdoni lapon teherként fog szerepelni. A tartási jog az eltartott biztosítéka arra, hogy amennyiben az eltartó nem teljesíti  a tartási szerződésben foglalt kötelezettségét, az ingatlanból kielégítést kereshet. A tartási jog önmagában nem akadálya annak, hogy az eltartó az ingatlant értékesítse, erre szolgálhat azonban az elidegenítési és terhelési tilalom feljegyzése.

IV. Életjáradéki szerződés

Életjáradéki szerződés alapján a járadékadásra kötelezett a járadékszolgáltatásra jogosult javára, annak haláláig, meghatározott pénzösszeg vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő szolgáltatására, a járadékszolgáltatásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles. Az életjáradékot havonta előre kell teljesíteni.

A törvény a szerződés alanyait járadékadásra kötelezettként, illetve járadékszolgáltatásra jogosultként nevesíti.

A tartási és az életjáradéki szerződés között a szolgáltatás tárgyában van az alapvető különbség. Tartási szerződés esetén az eltartó természetben vállalt szolgáltatásokat nyújt, azaz például élelmezést, ápolást. Ezzel szemben életjáradéki szerződés esetében az eltartó azt vállalja, hogy havonta előre valamennyi pénzösszeget megfizet az eltartottnak vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő szolgáltatására köteles.

A kötelezetti szolgáltatások jellege mutatja, hogy az életjáradéki szerződés nem feltételezi azt a fajta személyhez kötöttséget és bizalmi jelleget, amely a tartási szerződések esetében a szerződésszerű teljesítéshez szinte elengedhetetlen. Erre figyelemmel az életjáradéki szerződés esetében nem kizárt, hogy a járadékot jogi személy nyújtsa. Továbbá ebből következően a bírói gyakorlat értelmében a bizalmi viszony megromlása önmagában nem veszélyezteti az életjáradéki szerződés céljának és rendeltetésének a betöltését

Az életjáradéki szerződésnek a tartási szerződéssel azonos rendeltetéséből következik, hogy egyebekben a tartási szerződés szabályait kell alkalmazni.

A szerződést határozatlan időre, általában az eltartott halálának bekövetkezéséig kötik meg a felek. Az eltartott halálával a szerződés azonban minden esetben megszűnik. Az életjáradéki szerződésnek – úgy ahogy a tartási szerződésnek is - jelentős ismérve tehát a kockázati elem. Az eltartott haláláig tartó kötelezettség vállalás ugyanis a kötelezett részéről bizonytalan időintervallumon keresztül tartó szolgáltatás nyújtását jelenti. A szerződéskötéskor a tartásra kötelezett nem láthatja előre, hogy mennyi ideig kell a járadékot szolgáltatnia. Ebből következően nem kiszámítható az sem, hogy arányban fog-e állni a kapott ellenérték a cserébe nyújtott szolgáltatás értékével.

A leggyakoribb, hogy járadék ellenében a járadékszolgáltatásra jogosult az ingatlana tulajdonjogát ruházza át járadékadásra kötelezett részére. A járadékszolgáltatásra jogosult javára - amennyiben a járadékadásra kötelezett egyéb biztosítékot nem ad - életjáradéki jogot kell bejegyezni. Az életjáradéki jog biztosítható elidegenítési és terhelési tilalommal, illetve amennyiben a járadékszolgáltatásra jogosult az ingatlanban szeretne továbbra is lakni, javasolt az életjáradéki jog bejegyzése mellett haszonélvezeti jog alapítani, tekintettel arra, hogy az életjáradéki jog önmagában nem jelenti azt, hogy a járadékszolgáltatásra jogosult az ingatlant használhatja is.

Az életjáradék összegét a bíróság a felek kölcsönös és méltányos érdekét figyelembe véve módosíthatja, ha az a szerződéskötéskor fennálló helyzethez képest az eredeti tartalomnak megfelelően már nem tartható fenn. Arra azonban nincs lehetőség, hogy a bíróság az életjáradéki szerződést tartási szerződéssé változtassa át, ehhez ugyanis a felek egybehangzó szerződési akarata szükséges. Ha tehát a jogosult kora, egészségi állapota folytán önmaga ellátására már nem képes, az életjáradéknak az ellátásához más személy igénybevételéhez szükséges mértékre való felemelésének, ha pedig a felek érdekeinek ez nem felel meg, az életjáradéki szerződés megszüntetésének van helye.

Az életjáradéki szerződés módosítására azonban nemcsak a felek körülményeiben bekövetkezett változás miatt kerülhet sor, erre alapot adhat ugyanis a jogosult megélhetése szempontjából objektív okból bekövetkezett lényeges változás, egyebek között a megélhetési költségek általános növekedése (az infláció) is. A járadék összegének módosításánál azonban figyelembe kell venni az eset összes körülményét: mindkét fél jövedelmi viszonyaiban bekövetkezett változást, a szerződéssel átruházott vagyontárgy (ingatlan) értékének emelkedését, a kötelezett teljesítőképességét és a jogosult szükségleteit egyaránt.

V. Öröklési szerződés

Öröklési szerződésben az örökhagyó a vele szerződő felet a magának, illetve a szerződésben meghatározott harmadik személynek nyújtandó tartás, életjáradék, illetve gondozás ellenében - vagyona, annak egy meghatározott része vagy meghatározott vagyontárgyak tekintetében - örökösévé nevezi; a másik fél kötelezettséget vállal a tartás, életjáradék, illetve gondozás teljesítésére.

Az öröklési szerződés formáját tekintve végrendelet, de tartalma szerint tartási vagy életjáradéki szerződés, azaz annak egy különleges típusa. Ezért az öröklési szerződések tartalmára a tartási, illetőleg életjáradéki szerződésre vonatkozó szabályok általában alkalmazandók.

A két szerződés között a leglényegesebb különbség az, hogy míg a tartási szerződés alapján az eltartó a vállalt tartás (életjáradék-fizetés) ellenében a juttatott vagyontárgyon a szerződés megkötésével tulajdonjogot szerez, addig az öröklési szerződés alapján a szerződéses örökösnek örökségi várománya keletkezik, és a tulajdonjog csak az örökhagyó halálakor száll reá.

Kizárólag gondozásra is megköthető az öröklési szerződés, illetve köthető öröklési szerződés életjáradék fizetése ellenében is.

Az öröklési szerződés kötésének igénye elsősorban akkor merül fel, ha az örökhagyónak a kora vagy betegsége miatt személyes törődésre, ápolásra, gondozásra van szüksége, vagy ha a távoli jövőre nézve kívánja ezt biztosítani magának. Köztudott, hogy az ilyen jellegű szolgáltatások egyre magasabb "áron vehetők meg"; tehát ezeknek is van vagyoni értéke, az örökhagyó éppen azért kíván szerződést kötni, hogy anélkül jusson hozzá a helyzete folytán számára szükséges ellátáshoz, hogy azért életében fizetnie kellene.

Az öröklési szerződés írásban köthető, azzal, hogy a szerződésnek a végrendeletekre vonatkozó szigorú formai és tartalmi követelményeknek is meg kell felelnie.